Advent

Garai Gábor: Jókedvet adj

Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
A többivel megbirkózom magam.
Akkor a többi nem is érdekel,
szerencse, balsors, kudarc, vagy siker.
Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
nem kell más, csak ez az egy oltalom,
még magányom kiváltsága se kell,
sorsot cserélek bárhol, bárkivel,
ha jókedvemből, önként tehetem;
s fölszabadít újra a fegyelem,
ha értelmét tudom és vállalom,
s nem páncélzat, de szárny a vállamon.

S hogy a holnap se legyen csupa gond,
de kezdődő s folytatódó bolond
kaland, mi egyszer véget ér ugyan -
ahhoz is csak jó kedvet adj, Uram!

Juhász Gyula:

Rorate

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó gyönyörű gyerekség,
Ó boldog Betlehem!

 Pákolitz István: Gyökér

Szeretet

Szeretet

Zúzmara csipkézte

leveled 

Szeretet

Szeretet

Jégeső cifrázta

friss virágkelyhedet 

Szeretet

Szeretet

Félérett gyümölcsöd

letépték

a  felnőtt-gyerekek 

Szeretet

Szeretet

Talán még megmaradt

sértetlen megmaradt

szívünkből kihajtó

újra is

azért is kihajtó

elpusztíthatatlan

gyökered

Szeretet

Szeretet

Nagy Gáspár
Hótalan a hegyek inge

Ez a tél még megváltatlan,
nincs rá mentség; fehér paplan,
se hó, se hold nem világol -
amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan,
kormos arcot száz darabban,
nincs ajándék, semmi tömjén -
rí Boldizsár, Menyhért meg én.

Az indul el akaratlan
kinek angyala jelen van,
hótalan a hegyek inge -
el kell érnünk Betlehembe!

Hirváth István:

TORNYOT RAKTAM

Künn a jégfogú tél-sárkány havat prüszkölt, zúzmarát szórt.
Bömbölve járt a bükkerdőn; a házak közt vadul táncolt.
Benn duruzsolt a kemence. Halk beszéd közt orsó pergett.
Apó a pucikpadon ült, száraz törökbúzát fejtett.
Mintha-mintha most is látnám széles vállát, kurta nyakát,
nagy, bozontos szemöldökét, éles szemét, kemény arcát.
Lelke, miként az őserdő, melyben nem járt ember lába,
csodálatos ősvilág volt, babonák, mesék világa.
A mező volt iskolája. A természet a mestere.
Könyve a nagy csillagos ég, aranyos betűkkel tele.
Ott ültem a lábainál, mesét mondott, azt hallgattam.
Egy-egy csuszát felém dobott, amiből én tornyot raktam.
Nőtt a torony a csuszákból, keresztbe tett boronásan,
és ahogy nőtt, büszkeségem kezdett nem férni a házban.
Már a mesét sem hallgattam, építettem kábult lázban.
- Már a ház volt a toronyban és nem a torony a házban.
Apó figyelt. Munkám közben nézte, hogy rakom a tornyot,
majd egy csuszát hozzám dobott, és a tornyom összeomlott.
Csuszatornyom omladékán rettenetes dühös lettem.
Meg akartam ölni apót, de csak lassan sírni kezdtem.
Büszkeségem ott hevert a csuszák alatt összetörve.
Megdermedten vártam, hogy most: bár a világ összedőlne!

Nagyapám az ölébe vett, megcsókolta homlokomat.
"Hadd el, ne sírj, kisunokám, ne bánd a csuszatornyodat.
Telhetetlen vágyaidból építsz te még nagyobbat is,
és a sors egy legyintéssel így ledönti azokat is.
Mint Apóé: építéssel telik el az egész élet,
de hogy tornyod betetőzd, azt te soha el nem éred.
Nem, mert bár az égig érjen: vágyaink még feljebb hágnak,
s tetőtlen tornyokból hullunk ölébe a zord halálnak.
Látod, a csuszák megvannak: újra lehet megint rakni.
Amit nem kezdhetsz el újra, csak azt szabad megsiratni!"
- A tűzön egy nyers faág sírt. Az eszterhán jégcsap lógott.
Apó mesélt, én hallgattam, s újra felraktam a tornyot.

Fekete István:

           Miklós - reggel        

 Miklós-reggel lágyan, csendben

fehér pihék raja árad,

Miklós-reggel szép fehérbe

felöltözteti a fákat.

Miklós-reggel, hogy kinéztem

a havas, szép virradatba,

cipőcskétek is ott állott,

minden jóval megrakodva.

Miklós-reggel égi pelyhek

boldog álomrajt szitálnak,

s hívő tisztán, messzezsongón,

lelketek földjére szállnak.

Lator László

Áhítat

Hűs víz csobog. A templom
ragyog a ritka ködben.

Felleg jön messziről.
Felegyenesednek a füvek.
Felleg jön, fehér, mint a gyolcs,
angyalok suhannak.

Ez az áhítat ideje,
névtelen alázat.

Harmat hull,
énekelnek a hegyek és a fák,
galamb száll, lélek madara.

Ez az áhítat ideje,
ez a titkos fény ideje.

Szemünk virág, szeretetünk
világít, mint a csillag.

Áprily Lajos

Téli reggel

 
Ködben ember haladt.
Páncélos hó harsant a súly alatt.

Szakadt a fátyol: hegytetőre ért.
Nap villogtatta bükkcserjén a dért.
Gallyak hóbarlangjába cinke szállt,
fény szédítette s egy napos titok,
s dermedt rügy-csipkerózsikák között
dalolt:
- Nyitni fog - nyitni fog - nyitni fog!...

Feje felett
azúr-kék szajkó-toll csillant a fán
s hókristályos lett kalap és kabát:
a rikoltozva rebbenő madár
leverte rá a cifra bükk havát.

S amerre járt:
hegyek ontották rá a napsugárt
s hó-szikra kápráztatta - milliárd!...

Köd várta lent.
A ködbe visszament
s házába tért derült aszkétaként.

Két szemben a csodálkozás kigyúlt:
- Sötét ember, honnan hozol ma fényt?

Isten rajtad: végtelen könny; Isten benned: végtelen mosoly.

(Weöres S: Egysoros vers)

Reményik Sándor:

Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezed a szívedre,
Hallgasd, figyeld hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a szürke kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod, hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? S hogy tükröződni
Látod a vízben az eget.

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák:
Rajtuk át Isten szól: jövök. 

Puszta Sándor:

 Bennünk fénylő csillag

sírásra görbült a szánk
amikor a legszebben akartunk énekelni

gyáva lett bennünk az öröm
ahogy boldogok akartunk lenni

induljunk szívünk dzsungelében
az embert megkeresni

a jóságot még ma
el kéne kezdeni

óh bennünk fénylő csillag
merj már megszületni

Weöres Sándor

     Szembe fordított tükrök

 Örömöm sokszorozódjék
a te örömödben.
Hiányosságom
váljék jósággá benned.

 Egyetlen parancs van,
a többi csak tanács:
Igyekezz úgy érezni,
gondolkozni, cselekedni,
hogy mindennek
javára legyél.

 Egyetlen ismeret van,
a többi csak toldás:
Alattad a föld,
fölötted az ég,
benned a létra.

József Attila

  Istenem

Dolgaim elől rejtegetlek,

Istenem, én nagyon szeretlek.

Ha rikkancs volna mesterséged,

segítenék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,

segítenék akkor is mindennél.

A lovaidat is szeretném

és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva

szántanék én is nyomodba,

a szikre figyelnék, hogy ottan

a vasat még mélyebben nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarját

én zavarnám a fele varjat.

S bármi efféle volna munkád,

velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,

vacsora után melléd ülnék,

pipámat egy kicsit elkérnéd

s én hosszan, mindent elbeszélnék.

Ürögdi Ferenc:

Minden advent

Minden advent kegyelem:

vétkem jóvátehetem.

Minden advent vigalom:

Isten Úr a viharon!

Minden advent érkezés:

Átölel egy drága kéz!

Minden advent alkalom:

győzhetsz saját magadon!

Minden advent ítélet:

így kellene - s így élek!

Minden advent remegés:

Isten felé epedés!

Minden advent ima is:

Uram, fogadj be ma is!

Minden advent szeretet:

Betlehembe vezetett,

Köszönd meg  hát a csodát:

a világ karácsonyát!

Holnaptól kezdve advent minden napján találtok itt majd egy-egy verset és képet, amolyan adventi naptárként, kinyitható ablakként (ez most igazi Windows :), benne csoki helyett egy-egy gondolattal, hangulattal; azt meg ki-ki eldönti, hogy volt-e olyan jó, hogy kinyithatja az ablakot :)

A versek mindig reggel fognak megjelenni, hogy aztán egész nap ízlelgetni lehessen őket.

Természetesen szívesen fogadom hozzászólásaitokat, gondolataitokat, beszélgetésünket mindazzal kapcsolatban, ami itt olvasható.

Advent - eljövetel, adventus Domini  - az Úr érkezése

Érdekes, a köztudatban advent inkább a várakozás ideje, ha megkérdeznénk, százból kilencven ember a szó jelentésének is ezt mondaná. Persze, valójában az is, hiszen az Érkezőre várni kell. És ennek a várakozásnak, készülődésnek ad gyönyörű keretet és tartalmat a liturgia a rorátékkal, az adventi koszorúval, a gyertyagyújtással.

A róka rápirít a kis hercegre: - Ha csak úgy akármikor jössz, sose tudom, mikorra öltöztessem díszbe a szívemet!

Ennek a díszbe öltöztetésnek az időszakába lépünk most.